2010. október 26., kedd

Ami kimaradt

Nah most megtaláltam egy emlékeztető fájlt, hogy miket akartam még beleírni nyomtatás előtt:

1. Szóval nagy átlagban az Aiesec iroda egy merő kupleráj volt egy olyan alagsorral, ahová csak a bátrabbak mertek lemenni.

Uccsó hétre viszont egy konferencia miatt olyan rendet raktak, hogy első nap azt hittük eltévesztettük a házat xD


2. A mézeskalács annyira sikeres lett, hogy végül Shnay segítségével lefordítottam a receptet és feltöltöttem FaceBookra :))

3. A legsikeresebb játékprogram végül a Jeopardy lett, aminél képeket rejtettünk el, a két csapat pedig nehézségi szinthez mérten kapta a pontokat, ha eltalálták, hogy melyik országot ábrázolja az adott kép. Kár, hogy csak asszem 25 képpel dolgoztunk, a srácok akartak visszavágót is :)
Szóval nagy buli volt :) A képek mind szerepeltek az országok prezijeiben, így asszem csak 2-3 ment mellé, a diákok szinte mindenre emlékeztek, úgyhogy ez nekünk interneknek is jó visszajelzés volt.

4. Uccsó hét felé =már nem emléxem mikor) kirabolták szegény brit Danielt, amitől a társaság egy része bexart, a másik meg nem hitte el hogy ilyen hülyén is ki lehet rabolni vkit :P

5. Felírtam magamnak azt is, h zászló, amire nem egészen emléxem, h miért írtam fel... azt tudom, h a magyar zászló lett vmelyik játék főnyereménye, de eskü nemtom, minek írtam fel :S majdcsak esezmbe jut vmikor, remélem ... :P




2010. augusztus 2., hétfő

27-02

Hát a hét elég jól telt, Hétfőn Helen és Tetiana (az Ukrán csajok) voltak a Chairwomenek a táborban, nagyon jól felkészültek, még játékot is készítettek, szal jó nap volt. Kedden ennek kb az ellenkezője zajlott, arról inkább nem beszélek, részben mert én is elaludtam.....

Na de a szerda - csütörtök!!! Miriam + én csereltünk, mondanom sem kell h király nap volt :)
Viccet félretéve - elkészültem a játékprogramokkal, így először a nemtom hány hét alatt nem az idő kitöltése, hanem a végén a busz elérése volt a cél. A vetélkedők nagyon jól sikerültek, még az Internek szerint is állíti jó volt a nap :) A mézedkalácsot megválasztották a legjobb kajának a Földön, kb :))
Szóval sikeres napok voltak, csak mi fáradtunk le kissé a végén :P

Pénteken - utolsó nap lévén - az Aiesec irodában tartottunk kempinget... a studenteken kívül mindenki késett, így elég laposan indult a nap, de azután szerencsére nagyon felpörgött. Tako ( a grúz lány) olyan csokis kuglófot hozott, amilyet még nem ettem, elképesztő volt. Asszem egy perc alatt fogyott el :)

Este hatalmas focimeccset csaptunk (tudom, már megint), sztem eddig ez volt a legjobb, amit játszottunk, nagyon élvezte mindenki.

Vasárnap visszamentünk az Atatürk Kültür Merkezi uszodába, ahol valszeg a csajok miatt mindenki velünk beszélgetett :) Na eggen, ahol Helen megjelenik, ott kb komoly tumultus alakul ki rendszerint :) Vicces nap volt, sok képet csináltunk :)

Vasárnap - hazajövetel, erről inkább nem is beszélek, nagyon nehéz volt a búcsú, még úgy is, h előző néhány nap minig együtt voltunk - volt Karaoke az egyik Student szülinapján, ahol a welszi Dannel előadtuk a Yesterdayt, volt diszkózás Kizilayban, volt ivászat az irodában, minden. A Yesterday-en jót nevettünk, mert én 2 nappal előbb még nem tudtam, h haza kell jönnöm, Dant meg még nem rabolták ki, úgyhogy az 'All my trouble seem so far away' elég jól illett ránk :P Amúgy állítólag nem is voltunk rosszak, bár sztem ennyi sör után mindenki tud érzelmes dalokat átéléssel énekelni :P

Életem legjobb élménye volt ez a projekt, most kell kb 3-4 nap mire rendbejövök lelkileg... nagyon jó csapat voltunk, mindenki egyetértett abban, hogy ilyen teamet még nem láttak... vagy 40 diák, több, mint 20 ország, lehet h 30 is, nemtom, majd megszámoljuk....

Megállapodtunk, hogy amint lehet, újra találkozunk, bár lesz, akivel sztem ez nem fog 1könnyen összejönni, mert Kolumbiába vagy Mexikóba nem 1xű eljutni :S

Majd csak lesz valahogy, én most nagyon magam alatt vagyok, nem hiszem, hogy meg lehet ismételni mindazt, amit mi itt műveltünk és véghez vittünk. A világ nagyszerű hely, aki bezárkózik a saját országába, az nem normális! :P

Dani valszeg most kijelentkezik, ha esetleg eszembe jut még valami, akkor mindenképpen leírom még, ez a napló nekem is jól jön majd, még ha kissé hézagos is ...


2010. július 26., hétfő

22-26

Izé, nemtom mikor írtam utoljára, kissé sok dolgunk volt... na jó nem, de nem volt erőm blogolni :P

Szóval sikerült körbejárnom Ankarát, mecsetet néztem meg citadellát, ilyenek. Pont naplementekor értem fel a tetőre, úgyhogy van néhány elképesztő képem :)

Utána sikerült összeszerveznem egy uszodalátogatást, egész jól sikerült ahhoz képest, h a helyiek uszodáról még életükben nem hallottak.... mondjuk látván, h hogyan úsznak, nem csoda... kb minden percben azt hittem vkiről h épp megfullad, pedig épp a helyi döntőre készült o.O
A belépő jó árban volt, olyan 1300 Ft, ami itt egész olcsó, azután vennünk kelett úszósapekot, laza 500 FT... Értenek a bizniszhez az biztos. Viszont els osztályú frisensült marhahúsos szendvicset eettünk, le kellett volna fotózni :P
Sikerült egy kis sört is becsempésznünk... az első két üveg után észrevette vmi úszómester-féle dagi, úgyhogy át kellett töltenünk vizes üvegbe.... elneveztük 'almalének' , így nem volt több gond :P
A többiek nem ismerték a sörrel nem ugrálunk hideg vízbe szabályt, úgyhogy gyorstalpalót is tartotunk xD
Az egyik egyiptomi srác is eljött, de hamar megunta, mivelhogy neki nem kell napozni, így halálba unta magát xDD

Azóta megtartottam a második előadást, teljesen átdolgozott 2.0-ás verziót, elég sikeres lett, gondolom segített a tankcsapda-alátét :P

Asszem ennyi történt, lehet, h még beugrik vmi.... péntekre nem naon emléxem...

Jja, amúgy még akartam írni a helyi fagyiról xD Mindenütt egy buzera nagy fémrúddal keverik és veszik ki, mivel úgye félig rágógumiról van szó és rohadtul kemény xD De a lényeg: SOHA nem kapod meg elsőre xD Legközelebb megpróbálom lekamerázni miket bohóckodnak, de a lényeg, h addig bűvészkednek a fagyival meg a tölcsérrel h a végén asse tudod melyik kezed hol van xDD

Holnap írok még, sziasztok :)

2010. július 22., csütörtök

19-20-21

Kaptunk egy szabadnapot a hosszú út miatt, amit persze arra használtunk fel, h tartsunk egy meetinget -.-

Kb ennyi történt hétfőn, kicsit mind hullák voltunk, szal nem mondhatni h röködtek volna a nagy ötletek.

Kedden megismertük az új diákokat, sztem sokkal jobban beszélnek angolul mint az előző csoport, szal 1xűbb a kommunikáció. Visszajöttek páran az előző csapatból is, aki nem tudott azzal meg FaceBookon beszélgetünk :)

Kiderült h a köépsulis diákok itt mind megőrülnek a maffia játéktól, kicsit nehéz mást játszatni velük néha xD

Mi is történt még... igazából az utóbbi 2-3 napban nem emléxem semmi elmesélhetőre, a csapat még mindig nagyon jó, sokat cukkoljuk 1mást...

Ha eszembe jut vmi vicces, még írok :)

2010. július 18., vasárnap

18-19

Most érkeztünk meg Kappadókiából, vagy 300 képet csináltam, és a többiek is akörül, szóval lesz mit mutogatni otthon :P

A táj is elképesztő, a látványosságok hihetetlenek, igazából nem ragozom mi mindent láttunk, úgyis csak a képekkel lenne teljes az élmény :)

Első este még egy török estre is elmentünk, volt kerengő dervis, hastánc, népitánc meg hasonlók, csak a kaja volt szegényes... sztem szűzpecsenyének indult, csak elfelejtették bekapcsolni a sütőt, meg lehet, h kifogyott a fűszer az előételnél... viszont táncoltunk eleget :P

Belekóstoltunk a törökök erős piájába is, már nemtom mi volt a neve, de sztem alkoholszinten nem volt nagy dobás, viszont ízben!!! Ha egyszer valakit igazán hánytatni kell, csak szóljatok, rendelek egy üveggel... iszonyat amilyen íze van, szinte senki nem bírta meginni, pedig próbáltuk fantával, kólával, vízzel :D Sztem a fantás egész tűrhető volt, kis híjján elérte a propolisztabletta minőséget :D (Sry ez Insider Joke)

Ja, és magyarul is beszéltem kicsit, merthogy most több AIESEC is itt volt, és van egy szlovákiai magyar srác is. Naggyon fura volt megint magyarul megszólalni, főleg a reflexszerű válaszok sikerültek amolyan anglo-magyarul xD

Bővebben ahogy mondtam majd otthon :)

2010. július 16., péntek

12-13-14-15-16

Huha látom jól el vagyok maradva...

Hát dióhéjban hétfőn-kedden a várost jártuk ha jól emléxem, szerdán aquaparkoltunk, csütörtökön-pénteken én kb gyógyulgattam :P Holnap indulunk Cappadociába....

A városnézések jók voltak, megnéztünk pár mecsetet meg a parlamentet, de az igazat megvallva nem nagy szám egyik sem... a legnagyobb mecset még hátravan, majd jövő héten megnézzük a kastéllyal együtt.

Az aquapark nagyon jó volt, vagy 10 csúszdával, meg kb 5 medencével... a kijutás még megoldható, de olyan sok látogató volt, hogy mi asszem csak a második extra busszal tudtunk visszajönni Ankarába...

Elég sokat marhultunk, és sztem sikerült elérnünk a végsebességet az egyik csúszdánál, én legalábbis elhagytam útközben a matracot xDDD Kissé fájdalmas volt, de a fene se gondolta h egy zárt csúszdában is lehet túl gyorsan menni :P

Hogy hol vagy mikor és mit csináltam azt nem tudom, de az aquapark felénél elkezdett fájni a bal talpam, de elkönyveltem úszás-hatásnak, így nem törődtem vele... úgyhogy most ezért vagyok idehaza, de hnap sztem már nem lesz gond.

Kappadókia elég nagy, de többen is mondták h elég rá egy nap, ne izguljunk, mert mindenhol ugyanazt látni. Állítólag csodás ott a naplemente, majd csinálunk sok fotót :)

2010. július 11., vasárnap

11/2

Jjja, és sztem rájöttem h miért hívják az angolok Turkey -nek..... ha most így visszagondolok, szinte minden nap a csirke vmelyik halmazállapotát esszük, sztem nemrég fogyhattak ki a pulykából, és most tértek át a kisebbik szárnyasra.
Nincs ezzel semmi gáz, a sok veréb miatt még sokáig biztosítva van az élelem :P

Amúgy a kaja szenzációs, minden nap hatalmas adag salátát eszünk, sztem ennyi vitamint otthon egy év alatt sem eszem... emellett a napi cukoradag kb 200szorosát esszük meg, ma reggel pl palacsinta várt minket forrón, ahogy illik :P

Majd uccsó nap megpróbálok vmit összeütni a házinéninek, mert elképesztő kajákat készít :)

09-10-11

Húha, jó rég nem írtam :P

Hát véget ért az első tábor, az utolsó nap főleg csak játszottunk, benn mindenfélét, pl Collectort, kinn meg főleg székfoglalót meg röplabdát...

A kölykök nagyon jó fejek voltak, csináltak egy nagy bemutatót Törökországról, meg hoztak nekünk mindenféle sütit is :)

Egy órával tovább maradtunk, mint szoktunk, de hát végülis el kellett búcsúznunk egymástól, ami nem volt könnyű :S Lesz vagy ezer fénykép szerintem

A nagy röpizés közben én kb ropogósra sültem, úgyhogy szombaton inkább a házban maradtam és ápoltam sebeimet :P

Ma elmentünk megnézni Atatürk Mauzóleumát. Hát árnyékban reggel 31 fok volt, a napon nemtom mennyi lehetett, kissé meg akartunk halni... viszont én reggel vettem naptejet, úgyhogy már nem égtünk tovább jihháá...

Olyan ötkor végül ebédhez is jutottunk a helyi mekiben, és a helyi specialitást, a dupla csikenbörgert ettük, ami kb annyi, hogy még egy húst tesznek a szendóba... szerintem életemben ennyire jól még nem esett a gyorskaja, és ezzel nem voltam egyedül :P

A helyi madárállomány amúgy külön tanulmány, nemtom mitől, de több a veréb, mint a galamb, és kb kifejezetten kunyerálják a kaját :P

Na megyek, mert nemsokára kezdődik a VB döntő, hajrá Hollandia!!!!

2010. július 8., csütörtök

08

Hu nagy nap volt a mai, csomót játszottunk a kölykökkel :)

Este megvolt az első focimeccs az internek és az AIESEC között, szerintük ők nyertek xD
Ezen majd még vitázgatunk xD De amúgy nagyon jó meccs volt, még szurkolótáboraink is voltak xD

07

Izé, nemtom mit müveltünk ma... azt tudom, h az 1ik brazil és a portugál srác voltak ma a hostok és őrült nagy műsort csaptak xD
Két elképesztő showman :DD

Este kb a "mindenki a németek ellen" érvényesült, nagy volt az ünneplés, amikor a spanyolok nyertek :D

2010. július 7., szerda

06

hát, a nap eseménye kb a holland meccs volt, 1ébként szinte semmi sem történt :)

2010. július 5., hétfő

05

Nna én ma az irodában maradtam olvasgatni a Pease-könyvet, h felkészülhessünk az előadásra, és ahogy hallom nem sokat hagytam ki :P

Közben Roxy (lakótársam)-nál előkerült vagy 5 Allan Pease videó BpdyLanguage címmel :)) 2 másik ember is beszállt a tervezésbe, szal remélem sikerül vmi jót üsszeütnünk...

Rólam meg véletlenül elhíresült h értek a témához, mert a fogyelmességet összekeverték a BodyProfessorral :D Kissé vicces a szitu, de majd kisül belőle vmi xDD

04

Hát a piknik kissé messze volt, de megérte!

Vittünk minden jó kaját, még egy 15 kilós görögdinnyét is...

Páran nekiláttunk megmászni egy dombot.... amiről kiderült h kb Kékestető méretű dombocska xD

Na jó akkora azért talán nem volt, de nagyszerű kilátás nyílt odafentről, sztem jópárszáz méterre felcaplattunk :) Mindezt egy sűrű fenyvesben, szóval igazi vad erdőben.

Azután a közeli faluban megkóstoltuk a török fagyispecialitást...khm...vmi rágógumi-fagyi keverék... hát nem ANNYIRA rossz, mint vártam, de a sima fagyi sztem azért mégiscsak jobb...

Közben gyűjtöm a képeket ezerrel, szal hamarosan fel is töltök párat, bár sztem a FészBúkon úgyis mindenki látja :P

2010. július 3., szombat

03

Hali,
megvolt a naaagy tárgyalás, melynek az lett a vége h én tarthatok majd előadást a testbeszédből, miután csak nekem van meg a Pease könyv :D

Hnap elmegyünk piknikezni vmi parkba, úgyhogy utánanéztem ennek a pók-dolognak, h fel tudjunk készülni ellene...

Úgy tűnik, h nem pók, hanem egy spec kullancsfajta, ami a Krími-kongói Vérzéses Lázat terjeszti.
Ellenjavallat: "ne csípjen meg".....

Elég komolynak hangzik, szóval majd megvizsgljuk 1mást a piknik után... mondjuk aszondják, h nagyrészt gyapjúról terjed át emberre, de nem árt vigyázni.

A csapat továbbra is nagyon jó, a kaja meg isteni :) Piszkosul el fogok hízni ideát xDD

30, 01, 02

nna kicsit el vok maradva, sok volt a meló meg hát kissé lusta is voltam:


30-án tehát activity volt meg filmnézés, elsején pedig már az egyetemen tartottunk foglalkozásokat (nem kell megijedni, kisiskolásoknak). A kölykök nagyon jó arcok, jól kijövünk velük.
A nap végén nagy focimeccset játszottunk, oltári buli volt :)

2-án is a Campus-on voltunk. Jja, egyébként ez vagy fél órára van az AIESEC irodától különjáratú busszal, a bejáratot egy fél határőrség védi, és belül kb olyan mint egy önálló város. Nem voltam még amcsiban, de sztem ez még az ottaniaknál is nagyobb.

Sztem a srácok az előadásokat unják a leginkább, de a többi foglalkozást nagyon élvezik :)

Ma megint röpiztünk és fociztunk velük, aztán kihívott minket a helyi Campus-ról néhány srác egy meccsre.... szegények... kb 2 brazillal, egy portugállal 3 törökkel meg ugye egy magyarral próbáltak meg focizni xDD

Szóval egyre jobban várjuk már h a helyi AIESEC csapattal játszhassunk, ők meg egyre kevésbé lelkesek xDD

Majd meglátjuk mit művelünk :) Jja, én meg maholnap elmegyek foci cipőt venni, mert ugye azt nem hoztam.

Mostanság meg szóltak, h ha elmegyünk piknikezni, akkor vigyázni kell, mert van egy pókfajta, ami 10 nap alatt öl, és csak mentősök tudják kiszedni belőled, mert amolyan kullancsként belédvájja magát... nem vágom mi a fenének jó ez neki, de hát van ilyen... szóval mondták, h amíg csak megcsípett vmi addig nincs gáz, de ha nyámmog is akkor jobb ha hívunk egy mentőt :D

Remélem megússzuk :)

Na ezzel a csattanóval zárom soraimat, mindjárt mek cipőt venni :) Sziasztok :)

2010. június 30., szerda

29

nna mit is müveltünk tegnap... ja eggen volt vmi gáz, ugyh egyelőre az aiesec irodában oktatunk, szerencsére... kinn az udvaron mégiscsak jobb...

oktatás alatt egyelőre sok sok angol játékot értek... a srácok jó fejek, aktívak, szal egyelőre mindenki élvezi az órákat.

Este van 30an levonultunk meccset nézni :P


Mára csináltunk Activity-t, mindenki odáig volt :D Most a FEL! c. filmet vetítjük nekik vmi beteg elgondolásból fakadva, nemtom mire lesz jó, de majd csak lesz vmi...

2010. június 29., kedd

28/3

És hogy meséljek is vmit: megvan, h hogyan kell formázni a blogot, ez az egyik nagy előrelépés :P

Jah, igen és a közlekedés: SENKI ne jöjjön autóval Törökbe ;)

A csatornafedelek néha fél méterrel az aszfaltban vannak, de a helyiek már nagyon vágják a helyes utvonalat

2 buszjárat van minden vonalon, 2 társaság, egy veszélyes és 1 hivatalos,

a lámpák üzeenete kb olyan, h cocacola, megadommagam, spenót, kb ennyi hatásuk van a közlekedésre...
talán a legjobb megfogalmazása a piroslámpának, h egy ajánlttétel, h ha épp meg akarsz állni valahol, akkor itt akár meg is teheted

a busz kb ugy müxik, h ha zöld a lámpa gyorsít, ha piros akkor nem fékez... viszont a 2x3 sávos ut közepén keresztbe megáll, és miután bánatosan konstatálja, h tényleg nem jött semmi és nem dudálhat, tovább indul...

na ennyi mára, majd még írok :P

2010. június 28., hétfő

öhh 28/2

Hát sztem vhol elcsusztam 1 nappal, de nemtom h hol v mikor, lehet h még a legelején....

És hogy nehogy megint szó érje a ház elejét, most hosszabb mondókám lesz:

Szóval MA van 28-a, és ma találkoztunk először a diákokkal. Helyesek, sztem jól kijövünk majd velük...
Kicsit még csendesek, de aktívak.

Most ért véget a holland meccs, és kedvenc helyünkön már kedvezményt is kapunk :P

Mindenkinek ajánlom a "Chinker Fingert" szezámmagos panírban rántva, szinte mindenki azt eszi :)

28

Hát elég lassan indult a nap ugye az elmúlt napok után, kb este 7re tértünk magunkhoz annyira h folytassuk a brainstormingot.... nemtom mit fogunk holnap müvelni, sztem nagyon kevéssé készültünk fel...

Mivel az esti meccs közben kissé elszállt az idő és nincs több metró, egy helyi AIESEC EP, Ceyhun meghívott magukhoz estére.

27

nap közben kb volt egy kis brainstorming a melóval kapcsolatban, este meg különbusszal elvittek minket vmi híres diszkóba, ahol kb egy pohár sör volt ezer forint... na mind1, azért jól buliztunk...


Jja, igen, és mivel túl későn értünk vissza ( asszem 3kor), már nem volt tömegközlekedés, ezért hárman az AIESEC irodában aludtunk xD hát egy KICSIT hideg volt :P De élünk és virulunk, szal np...


Majd ha rájövök, h hogyan töltsem fel a képeket szólok, egyelőre még naon nem tudom kezelni ezt a webhelyet...

2010. június 26., szombat

26.

Kissé nehezen indult a nap, de a meccs jót tett a hangulatnak. Igazából nem sok minden történt amióta beszéltünk szal inkább nem írom le még1x :P

este bárbekjúztunk 1et...

2010. június 24., csütörtök

25

Megjött a lengyel csaj, aki egész este utazott, úgyh hagytuk kicsit aludni... kb délig... azután AIESECestül átvonultunk a helyi vidámparkba ami valszeg a budapesti pontos mása, mmint életkorban...

Este kicsit iszogattunk meg miegymás, igazából elég laza napokat élünk, azt mondanám, h csapatépítünk... :P

24

Egy kicsit ködös, hogy mit is csináltunk tegnap, sztem semmit... ma 25 van és nem naon emléxem, pedig eskü szinte nem is ittam!!!

Megnéztük, h tudunk-e török SIMeket szerezni, eddig oké.... este beültünk egy pubba, ez is oké... de hogy mi a frászt csináltunk nap közben arról halvány foggalmam sincs, majd írok ha eszembe jut vmi... ha tippelnem kéne sztem punnyadtunk....

2010. június 23., szerda

23

tegnap este Burakékhoz beugrottak az apuka testvérének a családja, nagyon jó fejek voltak, az apa profin beszélt angoul, vmi nközi cég kapcsolattartója, ha jól értettem :)

ma eddig nem sokat müveltünk, kb mindenki készíti a prezentációkat, közben folyamatosan érkeznek az újabb internek...

ebédre vmi török specialitást ettünk, hússal töltött tészta joghurttal, kb...

délután tartottak nekünk egy kis török nyelvi órát, hogy egyedül is elboldoguljunk.

2010. június 22., kedd

Második nap

Nnna, szóval, első nap az irodában, tényleg van Wifi, az AIESEC nek hiányzik a Pálinka! xD Ezt csak azért írtam, mert ragaszkodtak hozzá a helyiek xD

Készítjük a ppt bemutatókat az országokról, közben néha nézzük a VBt is néha :)

A társaság nagyon jó, ma kissé megvicceltük a frissen érkező brazilokat... elhitettük velük h az Aiesec iroda egy hete zárva van és a parkban alszunk xD

Kár h nem készült fénykép, egy életre szólt volna :DD

A többiek most elmentek sörért, majd hnap írok, asszem :D

Első nap

NNa szal, első próba, illetve második mert elsőre tönkretettem a blogger.comot, de most már újra müxik...

Szóval: a reptéren találkoztam két helyi matek professzorral, akik elsegítettek a buszpályaudvarra, ahol már várt az AIESEC két embere... most két napig Burakéknál lakom, tána meg elvileg majd a többi Internnel lesz vhol egy lakásunk...

Érdekes egy ilyen családi látogatás, habár a közös bemutatkozó vacsi után kb hajnali kettőkor érkeztünk meg, mégis az egész család fogadott minkett és leste minden kívánságunk... azután hellyel kínáltak a nagy karosszékben, mindenki más a kanapéra ült és így kérdezték, h honnan jöttem mit csinálok, stb...